Šandor Večera: EGYETEMISTÁK/Studenti

785

Az utóbbi két hétben, Szerbia nagyvárosainak utcái zengenek a fütyülőktől, doboktól, hangos kiáltásoktól. Az egyetemisták kivonultak az utcákra, s változásokat követelnek. Hasonló főiskolai megmozdulások voltak 1996-ban is, amikor a Milosevity-féle uralom ellen keltek fel. Majdnem fél évszázaddal ezelőtt, 1968-ban, csaknem egész Európa ifjúsága, az egyetemistáktól vezetve, kivonult az utcákra, követelve a változásokat. Érdekes, az akkori kommunista Jugoszláviában is kivonultak a főiskolai tanulók, s végül, Tito elnök is elismerte, hogy igazuk volt.

Mi magyarok, büszkén emlegetjük, hogy 1848-ban, a márciusi ifjak mellett, ott voltak az egyetemisták is. Később, tevékenyen részt vettek a szabadságharcban is. Ha ezt nézzük, arra a megállapításra jutunk, hogy az egyetemisták vezette ifjúság mindig forradalmas volt, kész a változásokra, melyek rendet hoznának az országban, melyet örökölnek. Sajnos, nem mindig volt így, voltak sötét korszakok is, amikor olyanok mellett álltak, mint Mussolini és Hitler. Igaz, a valódi haladó értelmiségiek, élesen elítélték ezeket a különféle félkatonai alakulatokat, s megőrizték az ifjúság becsületét. Korai még következtetéseket levonni a mostani egyetemista megmozdulásból, majd a történelem oda teszi azt, ahova kell. A korábbi tapasztalatból ítélve, a hatalomnak oda kellene figyelnie az értelmiségi ifjúságra, ők azok, akik ma-holnap átveszik ezt az országot, logikus, hogy igyekeznek úgy berendezni azt, ahogy nekik legjobban megfelel. Mi, javakorbeliek reméljük, hogy nem csesztük el a dolgot annyira, hogy a történelembe negatív előjellel kerüljünk be.


Studenti

U poslednje dve nedelje, ulice velikih gradova u Srbiji, odzvanjaju od pištaljki, bubnjeva, glasnih uzvikivanja. Studenti su izašli na ulice i traže promene. Slični visokoškolski pokret desio se i 1996. godine, kada su se digli protiv vladavine Miloševića. Skoro pola veka od danas, 1968. gotovo sva omladina Evrope, vođena studentima, izašla je na ulice, tražeći promene. Interesanto, i u tadašnjoj, komunističkoj Jugoslaviji, visokoškolci su demonstritali, a na kraju je čak i predsednik Tito priznao da su bili u pravu.

Mi Mađari, sa ponosom pominjemo, da su pored revolucionara, veliko učešće u martovskim događajima 1848. godine imali i studenti. Oni su kasnije bili i značajna snaga u borbi za slobodu od Austrije. Kada uzememo u obzir napred izneseno, dolazimo do zaključka da je omladina predvođena studentima, uvek bila reovolucionarna, spremna na promene, koje bi donele red u državu, koju nasleđuju.

Nažalost, nije uvek bilo tako, bilo je mračnih perioda, kada su bili uz takve zločince, kao što su bili Musolini i Hitler. Istina, pravi napredni intelektualci su oštro osudili ove razne poluvojne formacije i sačuvali čast prave omladine. Možda je još rano izvlačiti zaključke o sadašnjim studentskim protestima, istorija će ih već postaviti tamo, gde im je mesto. Imajući u vidu ranija iskustva, vlast bi morala da posluša intelektualnu omladinu, oni su ti, koji će danas-sutra preuzeti ovu zemlju, pa je logično da žele da je urede kako njima odgovara. Mi, u zrelim godinama, jedino se nadamo da nismo stvar toliko zabrljali, da u istoriju uđemo sa negativnim predznakom.

Šandor Večera

Постави одговор

Please enter your comment!
Please enter your name here